"Minden cuccomat a nyakamba kapva rohantam át a tömegen"

Barti Magdolna: 1. Sajtófotók, esküvői fotók, útifotók... Melyik az igazi? Melyik áll hozzád a legközelebb és miért?

Garai Antal: Közel tizenkét évig dolgoztam fotóriporterként, így mondhatom a riportfotózás áll hozzám a legközelebb, de valójában mindhárom kategória. Az utazásaim során is riporter szemmel fotózom, mint ahogy az esküvőkön is ezt a stílust szeretem, amikor egy sorozat nagyobb része az őszinte pillanatokból áll. Utazási fotóimban ott lehet elcsípni a riporteri szemléletet, hogy nem a “klasszikus” nyaralási fotóanyaggal térek haza, hanem egy olyannal, amely az adott helyet képes keretbe foglalva bemutatni. Épületek, részletek, a Balaton partján egy padon beszélgető nyugdíjasok, Rovinj kikötőjének fényesre kopott kövein megpihenő halászok, a végtelen tájak mellett kisvárosi rozsdás lemezházak Izlandon, és még sorolhatnánk. Életképek, amelyek kerekké teszik a sorozatot, ami aztán egy alapos válogatás után bárki számára (lásd sajtóban az olvasó) élvezetes.

B.M.: 2. Vannak fotóprojektjeid. Ezek között van összefüggés?

G.A.: Az ember tele van projektekkel, amik egyszer-egyszer vagy elkészülnek, vagy nem. Sok projekt érlelődik bennem, egyik másik előkerül, a többi csak pihen. Szinte minden esetben csak azon múlik, hogy elkezdem-e, hogy van-e bennem elhatározás, elköteleződés. Összefüggés? Volt már egy 365 projektem, ami azt jelenti, hogy az év minden napján készítettem egy fotót, amit ahogy lehet publikáltam is. Aztán később elkészítettem a 3F-sorozatomat is (Fekete-Fehér Február), minden nap csináltam egy fotót februárban, fekete-fehér “szemlélettel”. Aztán volt az Atom52 is, ami hasonlóan a 365 projekthez egy évig tart, csak ott hetente egy képet kell publikálni dedikáltan a sorozatba. Emellett persze olykor utazásaimról hazatérve “projektként” tekintek a képekre, a harmincharmadik születésnapomat például Balatonon töltöttem és hazaérve harminchárom képet publikáltam, ami “Harminchárom” címmel szintén egy projektnek tekinthető.

B.M.: 3. Hogyan indul egy ilyen 365 napos sorozat?

G.A.:Elhatározással. Az év utolsó napjaiban sok fotós kezd gondolkodni azon, hogy január elsejével belefogjon valamiben. Ez olyan, mint az újévi fogadalmak a dohányzásról, a fogyókúráról, több sportról, stb. Én is gondolkodtam, majd elhatároztam, hogy elkezdem. Volt bennem egy kicsi félelem, hogy mi lesz, ha nem tudok kellően változatos maradni, de a projekt sikerét nézve azt hiszem tudtam teljesíteni. Azt is meg kell fogalmazni, hogy mit akar az ember, csak képet vagy szöveget is. Én a kettőt ugyanúgy fontosnak tartottam, ezért is élveztem annyira az egészet, apró sztorikat fűztem a képekhez, vagy épp kreáltam. Sokan szerették ezt így egyben, hogy nem csak fotókat láttak tőlem 365/ felirattal, hanem pársorosokat is olvashattak. Szóval elhatározás és kitartás kell hozzá. Nekem a fegyelmet az hozta, hogy publikusan csináltam, és ha már kimondtam, akkor csináltam, az első hónap után már biztos voltam benne, hogy végigcsinálom, de lehet már hamarabb is. Egyik évben elkezdtem egy 52-es projektet is épületekkel, ott nem írtam elő magamnak, hogy mindent egyből feltöltsek, végül nem is tettem fel sok képet, a winchesteremen pihennek, feltorlódtak. Kellenek a szabályok magunknak, és akkor nagyobb esély van a sikerre, ahhoz hogy végigcsináljuk.

B.M.: 4. Törekszel egy beazonosítható stílusra, vagy inkább kísérletezel és projektekben gondolkodol?

G.A.: Azt mondják a fotóimra, hogy “atomosak”, sokan megismerik, nézőpontok, színek, aki ismeri a munkáimat és követ felismeri a stílusom, mint ahogy én is másokét. Műfaját tekintve pedig egyértelmű, hogy riportfotó, belém égett ez a látásmód. Persze fotózom olykor mást is, máshogy. Van hogy kísérletezem technikákkal, vagy épp kitalálok valamit és azt csinálom, ami annyira nem rám jellemző, de ezt leginkább sorozatokban, projektekben lehet tetten érni. Összességében én szeretem azt, amit és ahogy csinálok. Ez a hobbim és a munkám, pontosabban a hivatásom.

B.M.: 5. Emelj ki egy képet a sok közülük és mesélj kicsit arról, hogyan készítetted?

G.A.: Vannak olyan fotóim természetesen, amiket eltervezek, de az esetek nagyobb részében nem gondolkodom annyira előre, mint egy természetfotós, aki képes hónapokig várni vagy vadászni arra, amit elképzelt. Szakmámból adódóan inkább rögtönözni szoktam, felmérem a terepet, születik a fejemben egy elképzelés és megvalósítom legjobb tudomásom szerint. Sok ezer fotót illesztenék most be ide, de akkor maradok inkább a kérdéshez kapcsolódókkal.

Ezt a fotót Szentivánéji vigasságokon készítettem. Úgy indultam el otthonról, hogy csinálni fogok egy ilyen képet, vittem is magammal emiatt állványt, tehát ezt előre kiterveltem. A Szombathelyi Sajtófotó Kiállításon díjazott lettem vele.

Két évvel később a Múzeumok éjszakája eseményt fotóztam. A “kötelező” képeket már letudtam, majd szembe mentem mindenkivel (átmentem a másik oldalra) és onnan csináltam ilyen tüzes fotókat. Azt hiszem, ez is olyan lett, ami másnak épp ott így nem jutott eszébe, s ezáltal lett lett “atomos”.

A hőlégballonos képet azért választottam ki, mert ez is egy “hirtelen” kép volt. Próbáltam minél jobban komponálni a környező épületekkel a hőlégballonokat, amikor megláttam az egyik már elindult ballonnál, hogy ereszkedik. Minden cuccomat a nyakamba kapva rohantam át a tömegen, mert láttam előre azt, amit pár másodperccel később már le is fotóztam. Ez igazi sajtós kép, jókor jó helyen, de kellett hozzá az is, hogy felismerjem milyen együttállás jöhet létre és persze a mázli is, hogy odaértem a pillanatra.

A negyedik kép Izlandon készült. Nehézségét az okozta, hogy épp euforikus állapotban voltam a sarki fénytől, amit akkor láttam életemben először. Szeptemberben nem volt biztos, hogy látni fogunk, így nem is készültem fel rá, hogyan kell fotózni. Egy repülőgép roncsa mellett éjszakáztunk, amit még eszembe jutott lefotózni sötétben, így szerencsére még nem feküdtünk le aludni. Amikor Bori, a párom, meglátta az első foltot az égen: Az mi? - Sarki fény. Válaszoltam határozottan, szívem a torkomban, de olyan határozott voltam, mint talán még soha. Külsőleg teljes nyugodtsággal, de gyorsan és pontosan állítottam a gépet, tekertem az állványt és már indultam is a repülőgéphez, mintha csak meg lett volna tervezve az egész, nem hagyhattam ki a kompozícióból. Mindeközben varázsa alatt voltam a látványnak, hiszen életemben először láttam ilyet. Még arra is gondoltam, hogy a telefonom fényével rávillantsak a géptestre.