mit csinálok, mikor nem dolgozom?


Barangolok a természetben, sokszor több kilométert is megtéve gyalog, ami segít a töltődésben, kikapcsolódásban és az állandó  inspirálódásban is.

 A kreatív alkotás lételeme, hogy időnként az agyat teljesen kikapcsoljuk. Nekem erre való a gyaloglás, az "út" a természetben. Ilyenkor semmi más nincs, csak a tér, a levegő és az érzés, hogy élek.

 

Legtöbbször a családommal járunk mindenfelé. Sokszor azonban, egyedül is nekivágok és teszek egy kört a közeli parkban, vagy a  "kiserdőben", ami segít kitisztítani a fejemet és új gondolatokat is hoz egy aktuális munkához.

 

És ezekről a kirándulásokról mindig több száz képpel, fotóval térek aztán haza, amiket sok esetben fel is használok egy későbbiek során.


Így készülnek a képeim


Az egyik legfontosabb motívum, ha nem a legfontosabb, amit a minden képemen használok a fény. Számomra személyes, szimbólikus jelentéssel bír. Mindenhol ezt keresem és remélem, meg is találom.

 

Sok elektrográfiai művészeti munkámon kimondottan ezen van a hangsúly. Mint az itt látható képen is. Ezeknek az az egyedi sajátossága még pluszba, hogy világítódobozba, city lighthoz is használt fóliára kerülnek nyomtatásra és így, a kép egyes részei még inkább hangsúlyt kapnak. Az itt látható képen például a mohaszálak tetején kavargó pókháló.

 

Két riport is készült velem, ahol a munkámról, alkotói folyamatokról kérdeztek engem. Ha kíváncsi vagy rájuk, a következő linkeken tudod elolvasni őket:

Egy portrékép, 5 kérdés című sorozatban

A HÉT 3 MŰVÉSZE

 


a nagy álmom és amiben hiszek


Sokszor kiállításokon gondolkodom azon, vajon ki, mennyit értene meg abból, amit én éppen nézek. Milyen hatással lehetne az a kép másra. Mit mondana róla egy óvodás vagy éppen kisiskolás korú gyerek.

 

Amikor a lányom 3 éves volt, rendszeresen utaztunk busszal, metroval és sokszor elég hosszú (kisgyerek számára mindenképp) utat kellett megtennünk. Ebben az időszakban szoktunk rá, hogy az utcai plakátokat, képeket, hirdetéseket nézegettük és elemeztük. Na jó, beszélgettünk róluk. Kialakult az a játékunk, hogy én kérdeztem, ő pedig elmondta, hogy mit lát, mit gondol arról, hogy mi van a plakátokon és, hogy szerinte kinek szól. Mivel még nem tudott olvasni, csak a látványra és a saját tapasztalataira hagyatkozhatott. Ilyenkor az is kiderült valamennyire, hogy a plakát készítője mennyire volt eredményes.

 

Egy metro melletti plakátot, egy city lightot az emberek nem nézegetnek órákig. Egy pillantás és már lépnek is tovább. Ha ennyi idő alatt a látványon keresztül nem megy át az üzenet, nem volt értelme dolgozni vele.

 

A vizuális kommunikáció nagyon fontos, de nem csak az alkalmazóinak, hanem a használóinak is. Akikhez szól. A mai világban szinte minden kép. Nem tudunk olyan helyre menni, ahol ne lenne. Viszont a legkisebbek, a gyerekek vannak leginkább kitéve a hatásuknak. Akik még nem tudnak olvasni, csak a látványra hagyatkozhatnak. Ennek ellenére rájuk fordítanak legkevésbé figyelmet. Őket nem tanítják még művészettörténetre, műelemzésre (nem is nekik való ez a forma), de ahhoz, hogy érthetőbb legyen számukra a világ, amelyben élnek tanítanunk kell nekik a látványt is megérteni.

 

Ezt szeretném, ez az én álmom. Olyan csoportot, olyan várost, olyan világot létrehozni, ahol ők, a kisebb gyerekek is szórakozva és nevetve tanulhatják azt is, amit látnak és ezáltal jobban megérthetik a saját világukat is. (De ez csak a felnőttekkel együtt lehetséges.)


És még néhány kép...



ha szeretnél velem dolgozni, itt tudsz írni nekem


a GRAFIKAI SZOLGÁLTATÁSAIMRÓL ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN